A szavak karddá válnak, ha jól bánnak velük

A profi marketingben a megfelelő szavak használatának fontosságát nem lehet alábecsülni, hiszen általuk nem csak elérheted, hanem be is vonhatod az ügyfélköröd az általad kezdeményezett párbeszédbe, tehát tulajdonképpen az értékteremtés folyamatába.  
A szavak karddá válnak, ha jól bánnak velük

A közvetíteni kívánt üzenetet több csatornán is eljuthathatod a célközönségedhez. A szavak a marketingben érted dolgoznak blogbejegyzésekben, Facebook vagy Google hirdetésekben, posztokban, direkt e-mailekben, hírlevelekben, webpush üzenetekben, hirdetőtáblákon és szóróanyagokon is. Erejük azonban az online tér nézőpontjából szemlélve méginkább felértékelődik, mert e területen különösen számít, hogy mit mondunk és hogyan, hiszen az emberi agy úgy működik, hogy cselekvéssel reagálunk azokra a szavakra, amelyek cselekvésre hívnak minket, pozitív képeket varázsolnak elénk vagy intenzív érzelmeket váltanak ki belőlünk. Boncolgassuk kicsit ezt a témát és a cikk végére érve garantáltan bővülnek az ismereteid azzal kapcsolatban, hogyan érdemes technikailag korszerű, funkcióját tekintve pedig olyan célravezető kommunikációba kezdeni, mely segít kitűnni a piaci versenyben.

Hinni valamiben még nem megoldás, de a megoldás kezdete.

Amikor eldöntjük, hogy honlapot csináltatunk, össze kell foglalnunk a fejünkben cikázó gondolatok sokaságát, hogy azt egy komplett csomagként át tudjuk adni egy weblapfejlesztő szakembernek, ami alapján ő is megérti majd, mit is szeretnénk a nagyközönség elé tárni az interneten. Sokan sajnos már ennél a pontnál megakadnak, hiszen amikor árajánlatkérésre kerül sor, az árkalkuláció feltétele legtöbbször az egyedi igények, elképzelések, illetve célok pontos meghatározása.

Miért is olyan fontos a célok körvonalazása?

Mert ezek ismeretében lehet konkretizálni azokat a garantáltan kockázatmentes feladatokat, melyek elvégzése szükséges egy igényes, funkcióját hatékonyan betöltő, megrendelőre szabott honlap elkészítéséhez. Tehát már a honlapkészítési árak felől való érdeklődés fázisában is fontos hogy tudd, pontosan mit szeretnél a készülő honlapoddal elérni, az eredményeséget pedig miben fogod tudni mérni. Ennek ismeretében lehet meghatározni egy rád szabott árat és lehet kidolgozni az adott projekt esetén azt az online stratégiát, mely által sikeresen tudod majd a potenciális látogatók figyelmét felkelteni.

Tény hogy a profi online jelenlét megköveteli az igényes vizuális megjelenést, valamint az átlátható, könnyen kezelhető felhasználói felületet, viszont a láthatóság szempontjából a szöveges tartalom minősége legalább ilyen fontos. Kutatások szerint is bizonyított, hogy a jól megválasztott szavak és azok megfelelő felhasználása hitelességet képvisel, okot ad, vagy garanciát kínál az embereknek arra, hogy megelőlegezzék bizalmukat az ajánlatoddal szemben. Az ember alapvetően társas lény, ezért automatikusan nyílik a mágikus erejű szavak hatására, melyek kiemelik az állóvízből és egy harmonikus együtt áramlásba, élménybe kapcsolják be.

Hogyan lehetnek hatással a szavak a láthatóságra?

Az interneten böngészve a látogatók a weboldalon elhelyezett információk, meta adatok, cikkek révén találnak rá a weboldalra, azáltal hogy a keresőbe begépelt szavak alapján a Google feltérképező robotjai megkezdik a munkájukat és optimális esetben az oldalt megjelenítik a találatok között minél jobb pozícióban. Logikusnak tűnhet a kijelentés, miszerint minél több a tartalom a honlapodon, annál könnyebben találnak az oldaladra. Ez viszont így nem teljesen helytálló. Pontosítsuk kicsit! Hiába van fönn a weblapodon több ezer karakternyi, a célközönséged számára hasznos információ, ha maga a tartalom nem Google barát. A megfelelő kulcsszavak és keresési kifejezések alkalmazása a tartalmaidban garancia arra, hogy a termék, szolgáltatás láthatósága folyamatosan javuljon a Google találati listájában, a látogató pedig a keresési szándékának megfelelőnek ítélje azt, amit felkínálsz neki. A marketing fókuszú, SEO hibáktól mentes tartalom "gyártás" kulcsa az, hogy a célközönséged számára a Google szerint is releváns szavakat és kifejezéseket használj, ráadásul ott, ahol kell.

Bár a jövőben mesterséges intelligencia veheti át a szövegírási feladatokat, egyelőre e teendő még ránk hárul. Legtöbbünk számára a honlapszöveg írás vagy a blogolás egyszerre szerelem és egyszerre küzdelem. Vannak pillanatok, amikor egy gondolat inspirál, hogy írj, de vannak pillanatok, amikor a szenvedélyt az idő hiánya vagy a fáradtság töri meg. Amennyiben a tartalmak készítésében segítségre szorulsz vagy épp laikusként Te magad nem tudod milyen kulcsszókészlettel érdemes dolgoznod, hogy eredményeket produkálj, segítünk benne. Mi ezt a munkafolyamatot technikai SEO alapozásnak nevezzük házon belül. Kulcsszókutatásra építjük a személyre szabott honlapkészítés során nemcsak a megjelenített szöveges tartalom, de maga a honlap struktúra kidolgozását is. Ez biztosítja azt, hogy a későbbikben létrehozott további tartalmak, blogcikkek a weboldal organikus helyezését biztosan képesek legyenek erősíteni.

Velünk közös munka során mire számíthatsz?

Az elvárásaid és a hozott anyag összevetését követően meghatározzuk, hogy milyen lehetséges kulcsszavakra, kifejezésekre keresve találhatják meg az érdeklődők a webhelyedet. Erre a dokumentált listára koncentrálva átdolgozzuk vagy igény esetén akár a nulláról felépítjük a honlapra szánt üzleti célú szövegeidet egy alaposan átgondolt oldaltérkép szerint, ezzel stabillá téve a tudatos és szakmailag is indokolt online kommunikáció alappilléreit, melyekre a jövőben támaszkodhatsz. Véleményünk szerint a weblapon megjelenő információk létrehozása a SEO (keresőoptimalizálás) és az önazonos tartalommarketing szimbiózisát igényli, hogy a látogatottság növekedése eredményekben mérhető legyen és a honlapod elkezdjen neked dolgozni. Erre nekünk jól bevált módszerünk van.

Tudjuk mi a dinamikus növekedés és a jó konverziók titka.
  • Téged tükröző és maximálisan Téged képviselő üzenet,
  • a megfelelő emberek szeme és a Google robotok előtt láthatóvá téve,
  • a megfelelő szavakat a megfelelő helyen alkalmazva.

Mint látod a jól átgondolt, minőségi tartalom nem csak a Google-barát webhely létrehozásának nélkülözhetetlen lépése. Amellett, hogy megfelelő tájékoztatást nyújt a látogatóknak, a honlapkészítés további fázisaiban is színre lép, hiszen befolyásolja a lehetséges későbbi tartalombővítések, fejlesztések irányát, valamint a honlap kinézetét is, mivel akár hiszed, akár nem, a webdesign egészére hatással lehetnek képileg is a kiemelt mondatok. A szavak ereje a felhasználóbarát honlap megjelenését erősen befolyásoló CTA (Call To Action) gombok valamint az áramvonalas felhasználói út optimalizálása során is megmutatkozik. A weboldal teljesítménye a kattintásra, cselekvésre ösztönző műveletek végrehajtásában mérhető.

Hogyan képesek a szavak az érzelmekhez kapcsolódva befolyásoló erővel bírni?

A gyenge szavak arról ismerszenek meg, hogy felszínes kapcsolódást váltanak ki, nem vonják be az olvasót, és nem segítenek a közvetíteni kívánt üzenet szolgálatában a belső képek létrejöttében. Márpedig a következetesen megalkotott mondatok ezzel szemben pszichológiai vagy érzelmi választ kiváltva tudják
a figyelmet magukra irányítani, ezzel hatást gyakorolva, integrálni az elért személyt egy eszméhez, hozzájárulni egy konverziót hozó lépés megtételéhez
a vizualizálás, azaz a szavak útján megfestett kép révén. Szinte hipnotikusan hat, amikor arra kéred a látogatódat, hogy képzelje el mivel lenne jobb, kényelmesebb az élete a felkínált termék megvásárlása vagy szolgáltatás igénybevétele után. Ez az a pont, ahol az üzenet az érzelmi szálhoz kapcsolódik és a vágyakozás édes kínja vezeti a célközönségedet el a hezitálás nélküli döntésig.

Andrew Newberg és Mark Robert Waldman azt állítják a How Words Change Your Brain című könyvükben, hogy már egyetlen jó szó is reakciót válthat ki belőlünk, attól függően, hogy az az agy mely régióit stimulálja. Eszerint elmondhatjuk, hogy a felhasználót magával ragadni képes szó egy címsorban akár az egész cikk megítélését is befolyásolhatja anélkül, hogy az elolvasásra került volna. A szavak ily módon kulcsként működhetnek akkor is, ha szeretnéd, hogy az általad írt cikket nagyobb arányban osszák meg a közösségi médiában.

Amennyiben úgy érzed ez a blogcikk hozzád szól és szívesen bíznád magad a mi szakmai tudásunkra, bátran vedd föl velünk a kapcsolatot, hogy segíthessünk megtenni az első lépést vagy megugrani a következő szintet!

Pintye Andrea

Pintye Andrea

online marketing tanácsadó és stratéga

Garantált minőség

Minden munkafolyamatunkat arra építjük, hogy az elvállalt projektbe minden tudásunkat beletehessük. Nyugodt leheszt, hogy árban a legjobbat kaptad, nem fogy el a tudásunk munka közben, számíthatsz ránk évek múlva is, akárcsak a többi ügyfelünk.

Dolgozzunk együtt!

"Ne feledd: csak egyszer kelthetsz első benyomást!"